Gregor László fölényes győzelme

Mezei Magyar Liga 1

Békéscsaba, Póstelek 2016. 10.22.

Szombaton reggel, amikor még javában esett az eső Békéscsabán, csak kevesen gondolták volna, hogy déltől napsütéses, kellemes időben vághatnak majd neki a különböző távoknak a Pósteleki Parkerdőben a Forg-Tech Kupa Mezei Futó Magyar Liga 1. fordulójának résztvevői.

A Kopp Békéscsabai Atlétikai Club által rendezett viadalra,az időjárás ellenére is szép számban álltak rajthoz a futók.

Az 5 versenyből álló sorozat első állomására jöttek Győrből, Veszprémből, Tatabányáról, Budaörsről, Debrecenből és a fővárosból és a régióból is. Itt volt a több nagy nemzetközi versenyen sikeresen szereplő, a maratoni távon néhány hete magyar bajnoki címet nyert, Staicu Simona (Dunakeszi VSE), aki a felnőtt nőknél harmadikként érkezett a célba.

Két versenyt is láthattak a kiérkező vendégek, hiszen a Sport XXI. Program Mezei versenye 11 órától kezdődött, ahol a Sport XXI. Program Dél-Alföldi Régió, három megyéből (Bács-Kiskun, Békés és Csongrád) 153 gyermek mérte össze tudását három korosztályban.

 forg_tech_kicsi-57

 forg_tech_kicsi-14

Csapatversenyben a legjobbak:

U11-es kcs.: 1. Kecskemét 122 pont, 2. Békéscsabai AC 123, 3. Hódiák 126

U13-as kcs.: 1. Hódiák 90 pont, 2. Békéscsabai AC 139, 3. Gyulai 5. sz. sportiskola 150.

Tóth Sándor, a Békéscsabai Atlétikai Club ügyvezető igazgatója így értékelte a versenyt:

— Valami csoda történt, hogy ilyen gyorsan jóra fordult az időjárás, így megfelelő feltétel fogadta a futókat a Pósteleki szép környezetben.A rendezői gárda ezúttal is kiválóra vizsgázott. Gregor Laci fölényesen győzött, az elejétől nagy iramot diktált, és bár a végén a kétszáz méteres előnyből csak száznegyven maradt, emiatt nem bosszankodott senki.

Miközben Gregor Laci és társai rótták a köröket a pósteleki erdőben, a színpadon köszöntötték a békéscsabai klub három olimpikonját és edzőiket: Kovács Barbara gyaloglót, s a magyar és világ atlétikájában is meghatározó eredményességű Baji Balázs gátfutói és az olimpiai bronzérmes Márton Anita súlylökőt. Edzőiket: Germán Tibort, ifj.Tomhauser Istvánt és Eperjesi Lászlót. 

Dr. Ferenczi Attila városi tanácsnok, a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club elnöke itt jelentett be egy friss hírt  a város közgyűlése a napokban hozott döntéséről: Baji Balázs és Márton Anita: a „Békéscsaba Sportjáért” kitüntetés vehet át ez év decemberében.

Győztesek:

Férfiak számában győztesek:Felnőtt 7000 m: Gregor László (Békéscsabai AC) 22:44.

Junior7000 m: 1. Lendvai András (Győri AC) 24:55, Ifjúságiak. 6000 m: Palkovits István (KARC) 20:23, Újonc-serdülő 4000 m: Zsetnyai Ákos (VEDAC) 14:08,

Női számokban győztesek: Felnőtt 6000 m: Böhm Lilla (Bp. Honvéd) 22:18, Juniorok. 6000 m: 1. Pavuk Tíra 23:13, Ifjúsági 4000 m: Lendvai Luca (Győri AC) 15:19.

Újonc-serdülő 3000 m: Horváth Karolina Helga (Csepeli DAC) 11:08.

      forg_tech_kicsi-99 forg_tech_kicsi-12