Gyönyörű idő, csodálatos környezet és ragyogó eredmények a mezei futóversenyen

2017. október 21. Békéscsaba, Póstelek

Pósteleken, festői környezetben került megrendezésre a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával, a Magyar Atlétikai Szövetség szervezésében a Sport XXI Program Dél-kelet Magyarország régió mezei futóversenye, amelyet a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club szervezői csapata bonyolított le. A gyönyörű napsütésben sorra kerülő versenyen összesen 209 gyerek teljesítette a távot, ami nagy előrelépés az előző évi 175 indulóhoz képest, különösen annak fényében, hogy régiónk két megyésre szűkült! A versenyre a legnagyobb létszámban klubunk helyi bázisiskoláiból érkeztek gyerekek, de nagyon sokan jöttek a vidéki bázisunkként működő Orosházáról is, valamint Hódmezővásárhelyről, Gyuláról, Békésről, Kevermesről és Domaszékről is érkeztek gyerekek.

Ismét jó ötletnek bizonyult, hogy a mai napon a legkisebb korosztálynak, az U 9-nek is rendeztünk versenyt, akiknek 1000m-t kellett teljesíteniük és egyéniben versenyezhettek hiszen itt összesen 56-an álltak rajthoz. A mezőnyből a Békéscsabai AC színeiben induló Kiss Martin Attila és a Gyula Implom színeiben versenyző Petri Borbála teljesítménye emelkedett ki, mindketten magabiztosan nyertek.

Az U 11-eseknél összesen 87-en álltak rajthoz az 1500m-es távon, itt a fiúknál Őze Csanád a HÓDIÁK versenyzője győzött 3:45 p-el, a lányok mezőnyében ismét a gyulai Baka Edina 4:14 p-el bizonyult a leggyorsabbnak. Az új tanévtől a programhoz csatlakozó vidéki bázisiskolánk az Orosháza Eötvös Sportiskola 69 ponttal második versenyén is magabiztosan győzött a 138 pontos HÓDIÁK és Gyula Implom előtt, amely 198 pontot gyűjtött.

Az U 13-asoknál 66-an érkeztek meg a célba a 2000m megtételét követően, közülük a leggyorsabb a Békéscsabai AC színeiben induló Zahorán Milán volt, aki 6:45 p alatt teljesítette a távot, a lányoknál a Gyula Implom színeiben Kiss Petra 7:03 p-el nyerte az egyéni versenyt. Itt a csapatverseny nem hozott nagy izgalmakat, a mezőnyből kimagaslott a Kopp Békéscsabai AC „A” csapata 106 ponttal, a 212 pontot gyűjtő HÓDIÁK és a 228 pontos Békéscsabai AC „B” előtt. 

Az egyéni- és dobogós helyezett versenyzők éremdíjazásban részesültek. Az élő műsorvezetéssel követett versenyen a legjobban talán Urbanik Sándor négyszeres olimpikonunk foglalta össze a látottakat, nevezetesen azt, hogy azért nagyon boldog, mert bármerre néz szét mindenhol csak mosolygó gyerekeket lát! Az idei év szabadtéri versenyei ezzel véget értek, a Program utolsó megmérettetésére decemberben Orosházán kerül sor a terematlétika formájában. Értékelte a versenyt Vaszkán Gábor utánpótlás-nevelő edző, koordinátor.

Eredmények:

Forg-Tech kupa- amatőr 4000 m

Magyar Mezei Liga 1. állomás

Képek