Erős mezőnyben kiváló békéscsabai eredmények a rangos nemzetközi mezei versenyen

Belgrád, 2018.02.10.

  • A Nemzetközi Atlétikai Szövetség mezei versenysorozatának egyik állomása az 51. alkalommal megrendezett belgrádi mezei versenyre meghívást kaptak versenyzőink, a több mint 10 országból érkezett atléta között.

Tóth Sándor futói az erős nemzetközi mezőnyben is bizonyítottak:

  • A felnőtt 6 km-es távon Gregor László a jelenlegi felkészüléséhez képest kiválóan szerepelt. A több kis sérülés, egyetemi vizsgaidőszak és tanítás mellett készülő Laci, 5 km-ig irányította a versenyt, de az utolsó körben meg kellett elégednie a rangos mezőnyben a harmadik Ebben a felnőtt mezőnyben fiatalként debütáló Diószegi Dávid versenyzőnk az előkelő 8. helyet szerezte meg.

  • A 3 km-es női futam Európa legjobbjait felsorakoztató szlovén, horvát és szerb atléták között Pap Csilla versenyzőnk az értékes negyedik helyen ért a célba.
  • A 4 km-es ifjúsági versenyszám szintén nagyon népes volt. Az idei ifjúsági EB-re és Ifjúsági Olimpiára készülő Apáti Bence nagyszerűen kihasználta a verseny lehetőséget, kemény iramot diktálva magabiztosan nyerte a versenyt. Reméljük, hogy mindezt a nyári időszakban kamatozni fogja, hiszen a nagyon nehéz terepen, hóesésben elért versenyzés által szerzett állóképesség nem vész el.