A horvátországi Splitben öregbítették klubunk és városunk hírnevét versenyzőink

Split, 2018.02.24.

Hagyományosan már 18. alkalommal megrendezett Spliti Nemzetközi Félmaratoni verseny nem fogadta igazán kegyébe a több mint 1000 fős nemzetközi mezőnyt. A tengerpart, pálmafák között a szakadatlan hóesés és hideg szél nehezítette és keményítette meg a mezőny futását.

Gregor Laci győzelme és Pap Csilla 4. helye után Csilla így számolt be a versenyről:

„Horvátországban Split-ben álltunk rajthoz a hétvégén. Jól felkészültnek éreztük magunkat, már vártuk nagyon a küzdelmet. Bár meg kell vallani mind a ketten nagyon izgatottak voltunk, hiszen a mezőny, a rajtlista alapján erősnek bizonyult. A szervezők hét olimpikont is meghívtak a versenyre. A hölgyek mezőnye kifejezetten erős volt, így a hat olimpikon között a 4. helyet szereztem meg, egyéni csúccsal. (1:20:53)
Laci a versenyt megelőző hetekben szerzett sérülései ellenére, az első helyen ért célba, fényes győzelemmel (1:09:46). A versenyt végig irányítva, de szoros küzdelemben nyert, az olasz futó előtt. Úgy gondolom sikeres versennyel zártuk mind a ketten a hétvégét.„