Versenyzőink a hétvégén sem pihentek

2018.04.14.-15.

Gregor László versenyzőnk ismét megvillantotta remek formáját. Így mesélt a versenyekről: „A hétvégén 2 versenyen is szerepeltem, mind a két verseny Szlovákiában volt. Első verseny Galántán volt, ahol egy „sprint” számban, 2500 méteres távon nyertem. Vasárnap a nagy hagyományokkal rendelkező, ebben az évben 70. alkalommal megrendezett Dévény-Pozsony futóversenyen vettem részt. Itt az ellenfelekkel is megküzdve, végig szembe szélben futva a 3. helyen értem célba egy kenyai és egy ukrán futó mögött.”

 

Ezen a hétvégén rendezték Budapesten a Vivicitta Városvédő Futást is, ahol Mihály Réka versenyzőnk 2 fős váltóban a debreceni Bojtor Lászlóval teljesítette a 21 km-t. Az időjárás nagyon megnehezítette a dolgukat, hidegben indultak és melegben értek be a célba az előkelő 4. helyen.