Gregor Laci ismét az élen végzett

Április 8-9-én ismét nemzetközi versenysorozaton bravúroskodott Gregor László, melyről így nyilatkozott Tóth Sándor mester tanítványa:  „Szombaton Galántán volt a verseny. Az erőmet a vasárnapi, nagyobb versenyre tartogatva, okos futással értem be a 2. helyen, a 8,6 km-es távon.  Másnap Devin városából futottunk Pozsonyba. A népes mezőnyt egy ágyúdörrenéssel indították el a szervezők. A kenyai Maina Mwangi-val elléptünk a mezőnytől, ekkor már tudtuk hogy kettőnk közt fog eldőlni a csata. A 8.km körül lett közöttünk pár méter távolság az én javamra, így ekkor iramot  váltottam, és sikerült leszakítanom ellenfelemet. a 11,6 km távon így győztesként értem célba 35:52-es idővel.”