Csabai csoda

Könyv jelent meg jubiláló klubunkról!

Szigeti Csaba, városi sportcsoportvezető köszöntötte a megjelent szép számú egykori és jelenlegi békéscsabai atlétát, sportvezetőket, edzőket, támogatókat és érdeklődőket a rendezvényen. A bemutatón részt vett Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, aki így fogalmazott:

– Számomra kötelesség, hogy támogassam a klubokat, így örömmel jöttem Békéscsabára, ahol évtizedek óta egy nagyszerű eredményeket elérő, igazi közösséget alkotó egyesület működik. A békéscsabai  klub meghatározó szerepet tölt be a magyar atlétikában. Különösen a gyalogló szakág ért el kiváló eredményeket, amelyet kiemeltként kezel az országos szövetség. Az atlétika bekerült a kormány által kiemelt tizenhat sportág közé, így a jövőben jelentős központi támogatásban részesül.

Ezt követően Szigeti Csaba, a Csabai csoda című kötet íróját és összeállítóját, Képíró Ferencet és Tóth Sándort, a klub ügyvezetőjét kérdezte. Tóth Sándor elmondta szerették volna, ha tavaly az Előre centenáriumra megjelenik a kötet, ám olyan sok anyagot gyűjtöttek, hogy nem tudták azt feldolgozni, így a klub megalakulásának negyvenedik évfordulóján jelentették meg a kiadványt. Képíró Ferenc arról  beszélt, hogy 2011-ben kezdték el a közös munkát, amelynek eredménye most őszre ért be.

A könyv megjelenését többen támogatták, az egyik Nagy László, a Mening Hungary Zrt. vezérigazgatója, aki elmondta, az 1955-ös mezei futó bajnokcsapat egyik tagja Tóth Sándor kereste fel régi fotókkal,  majd közösen döntöttek a borítókról. A hátsó borítón a londoni olimpia egy meghitt pillanata látható, amelyen a 110 méteres békéscsabai gátfutó Baji Balázs a megsérült kínai olimpiai bajnok, Liu Hsziang kezét emeli a magasba. Ezért a sportszerű cselekedetéért Baji Balázs Fair Play díjat kapott. A könyvet ajánlja mindazoknak, akik szeretik a sportot, az atlétikát, a cég ötven kötetet vásárolt meg, amelyet karácsonyi ajándékként kapnak a dolgozók.

Dr. Fábián Ágnes, Békéscsaba Megyei Jogú Város tanácsnoka azt emelte ki, hogy amióta ismeri a klubban folyó munkát, azt csodaként éli meg. Eddig is, és a jövőben is támogatja a város a klubot, és  örömmel hallotta, hogy központi támogatást is kaphatnak. A klub két olimpikonja, Baji Balázs és Madarász Viktória a kiadvány megjelentetéséért sokat tett támogatóknak adott át egy-egy emlékplakettet, így dr. Fábián Ágnesnek, Marik Lászlónénak, a Békés Megyei Atlétikai Szövetség elnökének, Nagy Lászlónak és Képíró Ferencnek.

Az ünnepség végén a klub válogatott sportolóit köszöntötték egy-egy szál virággal. A kötet 1500 példányban jelent meg, a nyomdai munkákat Kolorprint Kft. végezte.

Forrás: Beol.hu

2013.10.02.

 

A könyv megvásárolható a Békéscsabai Atlétikai Club irodájában

5600 Békéscsaba, Kórház u. 6. I. emelet

Ár: 1490.- Ft