Novák Natália ismét remekelt USA-ban

Michigan 2021.05.27-29.

A hétvégén volt az atléták egyetemi szintű össz -amerikai bajnoksága a 2021-es NCAA Division II Outdoor Track & Field National Championships, melynek  helyszíne a  Michigan állambeli Allendale volt.

A békéscsabai Atlétikai Club versenyzője Novák Natália hosszú és eredményes sorozat után jutott el ide. Két számban 800 m és 1500 m síkfutásban került be. Az elmúlt héten, csütörtökön rendezték meg az 1500 m-es előfutamot, ahonnan Tóth Sándor mester versenyzője biztosan jutott a döntőbe.

Közben pénteken 800 m-en éppen lecsúszott a döntőről. Így koncentrálhatott az 1500-as futamra. Szombaton a magyar idő szerint 23,40 órakor döntő hihetetlen taktikai csatát hozott. Nati jól tartotta magát, csak épp a hosszú hajráját nem tudta megnyitni, mert több versenyző körülzárta.

Ám így is kitűnő futással, 4:23,19-es idővel 8. helyen ért célba a 12-es döntőben.

Ezzel az eredménnyel a 8-as dobogóra is felállhatott, és teljesítménye alapján megkapta az All American díjat, melyet az első 8 helyezett sportoló vehetett át. Nati sportpályafutásának ez volt eddigi legrangosabb versenye.

Fantasztikus teljesítmény volt, és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy kis országunkat eredményesen képviselte – nyilatkozta edzője, aki versenyzője futását a neten élőben figyelhette.

Versenyzőnk június 16-án érkezik haza, s ha a karantén szabályzat engedi, már június 18-án a Tünde utcai Atlétikai pályánkon is láthatjuk versenyezni.