Nadj Levente a döntőben

Döntőt futhat Nadj Levente, a tallini U20-as Európa-bajnokságon! A Levente csütörtökön 400 méteren kétszer is megjavította a tavaly futott 47,39 másodperces egyéni csúcsát, előbb az előfutamban, amikor laza, könnyed futással győzött 47,34-es idővel. Erre délután még rá tudott pakolni, hiszen az első középdöntőben sikerült 47 alá mennie, nagyszerű futással 46,90-es eredménnyel negyedik lett. A futama lényegesen erősebb volt, mint a másik, Adorján László és Erdős Péter tanítványa a 4. idővel verekedte be magát a péntek délutáni (magyar idő szerint 17.45-kor versenyez) fináléba.

A edzőink büszkék lehetnek tanítványaikra, hiszen a másik futójuk, Steigerwald Ernő is szerepet kaphatott a délutáni programban. Az előfutamban új egyéni csúccsal, 47,45 másodperces idővel (a régi: 48,12) a 4. helyen futott célba és legjobb negyedikként kvalifikálta magát a középdöntőbe. Újabb bravúrra már nem futotta erejéből, hiszen délután több, mint egy másodperccel rosszabb idővel a 7. helyen végzett, 49,00-ás idővel, és nem került be a döntőbe.

– Levente szépen csinálta, s bár a végére kicsit „elfogyott”, nem savasodott be, amit az újabb nagyszerű egyéni csúcsa is jelez, amivel vezeti az idei abszolút magyar ranglistát – mondta az egyik felkészítő edzője, Adorján László. – Ernő kicsit elfáradt a végére, de őt is dicséret illeti, hiszen az előfutamban ő is egyéni csúcsot ment, s akkor bátran versenyzett.

Verseny élőben itt követhető: