Portugáliai edzőtáborból érkezett beszámoló

Oláh Barbara olimpikonunk Tóth Sándor mesteredzővel telefonon tartja a kapcsolatot, hiszen edzőjének az itthon készülő értékes versenyzőkkel Békéscsabán kellett maradnia.

Barbarától most érkezett a beszámoló:

Túl vagyunk az első héten, így beszámolok az itteni edzéskörülményekről. Szerencsésnek érzem magam, hogy sikerült ide kijutnom, hiszen az otthoni időjárási viszonyok nem engednék meg ezt a fajta mennyiségi és minőségi edzésmunka elvégzését.
Eddig minden edzésem a Tóth Sándor edzőm által előre megírt edzésterv szerint halad, sőt még meglepetést is sikerült okoznom neki és magamnak is.
Az edzésekben nagy segítség számomra,hogy egy honvédos gyalogló fiúval igyekszünk egymáshoz alkalmazkodni, hiszen az edzések alatt teljesíteni kívánt tempónk általában  megegyezik.
A második héten a hosszabb edzésekhez párosul számomra tempó is. Várom tudok-e még meglepetést okozni, és jobban teljesíteni, mint azt Sanyi bácsi leírta.
A környezet szuper, a szállodához tartozik egy atlétika pálya, konditerem. Az időjárás nekünk kedvez, eső eddig nem volt, süt a nap, néha fúj a szél, de az csak megerősít minket. Több atléta is van most a szállodában.