Fedett pályás atlétikai versenyek hétvégéje

2022.02.05.-06.

Hétvégén Budapesten rendezték a U-16- is Országos fedett pályás bajnokságot. A csoportokból Budai Bálint indult magasugrásban. A szabadtéri eredmények alapján jó eredményre számítottam.  A 174 centiméteres magasságot első ugrásra teljesítette, így Bálint lett a Bajnok. Nevelő edzője Forczek Győző.

A versennyel egy időben rendezték a MASZ nyilt versenyét. Steigerwald Ernő 60 méteren állt rajthoz. Előfutamban egyéni csúccsal 7,11mp-el a 4.helyen végzett. A B döntőben közepesre sikerült rajttal újabb egyéni csúccsal,7,07 mp- cel a második lett- értékelte a versenyzőit Adorján László edzőnk.

Igazán nagy örömünkre szolgált hogy az U 16-os fedett pályás országos bajnokságon bajnoki cím elérésével tudtunk végezni. Kovács Patrícia a tavalyi második helyezését az idei évben bajnoki címre tudta váltani és 30 cm-t javított az egyéni csúcsán. Meg kell említeni, hogy a rúdugrásra a téli időszakban nem tudunk maximálisan felkészülni úgy, mint akár a fővárosi egyesületek mert nincs olyan létesítményünk ahol rendesen tudnánk ugrani. Ettől függetlenül a versenyzőink nagyon szépen szoktak teljesíteni a téli időszakban is. Ezért is öröm, hogy a klubnak nagyon jó kapcsolata van a Trefort iskolával ahol heti három alkalommal tudunk tornázni is, az iskola feladatokat hat lépésből végezni. Erre jó példa Fábián áron esete, aki szintén az U 16-os országos bajnokságon 40 cm-t javított az egyéni csúcsán és véleményem szerint a szabadtéri időszakban már dobogóért fog harcolni ő is.
Összességében idén is úgy gondolom kiválóan teljesítettek klubunk rúdugró – nyilatkozta Bagi Árpád edzőnk.

U16 Atlétikai Magyar Bajnokság

Eredmények:

Helyezés Név Versenyszám Eredmény  
1. Budai Bálint

edzője: Adorján László

magasugrás 174 cm egyéni csúcs
1. Kovács Patrícia

edzője: Bagi Árpád

rúdugrás 330 cm egyéni csúcs
7. Fábián Áron rúdugrás 330 cm egyéni csúcs

MASZ Nyílt Verseny

Eredmények:

Helyezés Név Versenyszám Eredmény  
1. Márton Anita súlylökés 16.97 m
2. „B”döntőben Steigerwald Ernő 60 m 7.07 egyéni csúcs

Budai Bálint és edzője Adorján László