127.Felnőtt Országos Bajnokság

Budapest, 2022.06.24-25-26.

Márton Anita két bajnoki címet szerzett, Karsai Gábor ismét bizonyított a felnőttek között a 127. Magyar Atlétikai Bajnokságon.

Így értékelte a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club valamennyi pontszerzőjét Tóth Sándor igazgató: Súlylökésben és diszkoszvetésben is a dobogó legfelső fokára álhatott fel Eperjesi László versenyzője, kiváló világklasszisunk.

  • Sajnos nálunk kétszer is megszakadt a súlylökés döntője az eső miatt. Kicsit zavart, mert a dobókör csúszott az első lökéseknél. Így sajnos a negyedik lökésnél sikerült szépen összeszednem magam és 17 méter felett lökni. Szerettem volna 18 méter felett lökni újra, mert úgy érzem jó formában vagyok. Vannak még technikai hibáim, ezeken dolgozunk. Elkezdünk egy újabb felkészülési ciklust, a müncheni Európa Bajnokság előtt még egy két hetes edzőtábor vár rám.” – Anita így nyilatkozott a súlylökés után.
  • Tóth Sándor versenyzői is dobogóra állhattak:Oláh Barbara a rekkenő hőséget reálisan mérte fel – 5000 m-es gyaloglásban biztonsági versenyzéssel tudott fölényesen országos bajnok lenni.
  • Karsai Gábor 5000 m-en a verseny 2/3.részében irányította a versenyt, bár a vezetői pozíciót nem tudta megtartani, fiatalkora ellenére élete első felnőtt érmét új egyéni csúccsal szerezte meg.
  • Erdős Péter – Adorján László edzőpáros versenyzője Steigerwald Ernő 200 m-en és 400 m-en is döntőbe jutott. A 200-as eredményét értékelték edzői jobbnak – dicséretesek a 6. helyezései, hiszen Ő is fiatal még a felnőtt mezőnyben.
  • Döme Adél rúdugrónk egyéni csúccsal zárta 5. helyen a bajnokságát, Bagi Árpád edző maximálisan elégedett volt vele.
  • Novák Natália nemrég érkezett haza rövid „pihenőre” az USA-ból. Két hatodik helyezést ért el, mindkét számban döntőt futott. Látható volt a futásain, hogy még nem aklimatizálódott.
  • Bogdán Amnnabella a selejtezőben elért eredményével ezüstérmes lett volna, 5.helyezést ért el, mint Urbanikné Rosza Mária tanítványa, a gyalogló Bor Bernadett versenyzőnk is.

Eredmények

Helyezés Név Versenyszám Eredmény Megjegyzés
1.hely Márton Anita súlylökés 17,63 m  
1.hely Márton Anita diszkoszvetés 56,07 m  
1.hely Oláh Barbara 5000 m gyaloglás 22:45,58  
3.hely Karsai Gábor 5000 m 14:40,1 egyéni csúcs
5.hely Bogdán Annabella gerelyhajítás 48,83 m  
5.hely Döme Adél rúdugrás 370 cm egyéni csúcs
5.hely Bor Bernadett 5000 m gyaloglás 25:56,74  
6.hely Steigerwald Ernő 200 m 21,63  
6.hely Steigerwald Ernő 400 m 50,07  
6.hely Novák Natália 800 m 2:09,71  
6.hely Novák Natália 1500 m 4:28,62  
12.hely Erős Eszter rúdugrás 320 cm  

Oláh Barbara

Karsai Gábor