Kopp Békéscsabai Atlétikai Club elnöksége bemutatása

Elnök: dr. Juhász István

Ügyvéd, városunk társadalmi és közélete iránt mindig aktív érdeklődést mutatott, ezért is vállalta el, hogy 2019-től Békéscsaba Megyei Jogú Város tanácsnoka.

A klubbal az egyesület önállóvá válása óta van munkakapcsolatban. A törvény szerinti működésünk valamennyi dokumentumát az Ügyvéd úr készítette.

A sport tisztelője és szabadidő tevékenységként rendszeres művelője is. Rendszeresen kerékpározik, s a Békéscsaba-Arad Kerékpáros Túrát is több alkalommal teljesítette. Felkéréskor elmondta, hogy a legfontosabb feladatának a klub financiális háttere biztosítását, a törvényesség betartását és következetes munkavégzést tartja.

 

Ügyvezető alelnök: Tóth Sándor

1779 óta a szakosztályként, majd 1990-től önálló atlétikai egyesületként működő szervezetünk főállású ügyvezetője.

Elhivatottsága, szakmai tudása és vezetői személyisége legjobb bizonyítékai:

a klub sikertörténete, és a folyamatos fejlődése.

Vezetői munkája mellett olimpikonokat, és minden évben több válogatott és országos bajnok atlétát nevel.

 

 

 

Alelnök: Bagi Árpád

A Trefort Ágoston szakképző Intézmény testnevelő tanára, klubunk rúdugró edzője. Fiatalkorában többpróbázó atlétánk volt, aki számára természetes volt, hogy visszatérve az egyetemi tanulmányai után Budapestről, egyesületünk munkájába edzőként részt vállaljon. A családban is ezt a szemléletet tanította, hiszen fiai válogatott, bajnoki helyezett atléták voltak. Árpád alelnökként a klub utánpótlásnevelésében való előrelépést, fejlesztést vállalta új társadalmi szerepvállalásában.

 

 

 

Elnökségi tag: Varga Tamás

Alpolgármester, városi képviselő, a 2019-es önkormányzati választások óta ifjúságért, oktatásért, kultúráért és sportért felelős alpolgármesterként végzi Békéscsaba város életének fejlesztését, koordinálását. Ezévtől a Lencsési körzet képviselője is. Személyében olyan vezetőt ismertünk meg és tisztelünk, aki számára elhivatottság a mindennapi feladat végzése. Érzékeny és segítőkész a felmerülő problémák megoldásában, illetve sportrendezvények során felmerülő kérdésekben, s a létesítményfejlesztés területén egyaránt. Biztosan számíthatunk szakmai segítségére és általa a klub imázsának erősítésére városi és állami szinten egyaránt. Sportszeretetére jellemző, hogy a futóversenyeinken feleségével együtt rendszeresen rajthoz állnak.

 

Elnökségi tag: dr. Kovács Mihály

A Békés Megyei Központi Kórház gazdasági igazgatója, a Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület elnöke, s amire ebben a szűk körben a legbüszkébbek vagyunk: a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club senior versenyzője. Személye példaképül szolgál a versenyzőink előtt – felelős vezetői munkáját, elnöki munkáját és az edzéseit, versenyzését egyaránt teljes erőbedobással végzi. Az a típusú vezető, aki a gazdasági szaktudását, szemléletét a sportban is érvényesíti. Sportvezetőként számos értékes fejlesztést tudott megvalósítani az elmúlt években Békéscsabán, melynek köszönhetően a közös használatú sportlétesítményünk is megújult. Szülőként is kötődik klubunkhoz: Leánya válogatott, magyar bajnok rúdugró.