Gregor László Cipruson is dobogós

Limassol / Ciprus 2017.03.19.

Élménnyel és ezüstéremmel tért haza Tóth Sándor mester tanítványa a meghívásos Ciprusi félmaratonról, melyről így számolt be:  „Szombati utazás után este 22 órakor foglaltuk el a szállást, majd hajnalba, 3:30 kor keltünk fel, hiszen Limassol városa tőlünk 80 km-re volt. Ez kissé nehezítette a feladatot. A rajt reggel 6 órakor volt, a nagy meleg miatt. A legnépesebb mezőny a félmaratoni távon volt. Rajt után Joel Maina Mwangi rögtön az élre állt, és nagyon erős iramot diktált. Mögötte alakult ki egy boly, amit én vezettem. Folyamatosan szakadtak le az ellenfelek, amíg már csak ketten maradtunk Fejfar Ondrej cseh versenyzővel. 8 km-nél ő is leszakadt, így egyedül gyűrtem tovább a kilométereket. Jól ment a verseny, és végig egyenletes tempóban 66:30-as eredménnyel a 2. helyen értem be. Az időeredménnyel elégedett vagyok, de legközelebb meg szeretném dönteni az egyéni csúcsomat, amit egy évvel ezelőtt futottam Zágrábba (65:45).”