MÁRTON ANITA Világ Bajnoki ezüstérmes

London 2017.08.09.

Esett az eső és hűvös volt Londonban egész nap, így a hatodik versenynap estéjén is. A súlylökés döntőjében Márton Anita, aki a szakadó esőben – megküzdve a körülményekkel is – fantasztikusan versenyzett és a „legendás hatodikra”  elért 19,49 méterrel a második helyen végzett. A versenyt a Londoni olimpiai ezüstérmes kínai Lijiao Gong  nyerte/19,94 m – harmadik helyen a riói bajnok Michelle Carter  végzett/19,14 m.

Az utolsó előtti sorozatban harmadik helyen álló Márton Anitát a jamaikai Thomas-Dodd  18,91-gyel két centivel túldobta, így olimpiai bronzérmesünk visszacsúszott a negyedik helyre.  Utolsóra azonban Márton Anita – szokásához híven – ragyogóan koncentrált, és a 19,49 méterrel feljött a második helyre, azt meg is őrizte, mert amerikai ellenfele már nem tudott javítani.

Márton Anita: – Nagyon össze kellett szednem magam, nagyon nehéz verseny volt. Végig szakadt az eső, hideg volt. Jól kezdtem, 18,50 m, javítottam másodikra. Utána a technika kicsit nem úgy ment ahogy szerettem volna, a súlygolyó is csúszott. Tudtam, hogy képes vagyok 19 méter felett lökni, jó formában jöttem Londonba. Utolsóra a „híres”, a szokásos utolsóra, mindent bele adtam, nem volt veszteni valóm,3 cm-rel vezetett előttem a jamaicai lány.

Rengeteg magyar szurkolt itt nekem, nagyon sok biztatást kaptam, nagyon örülök ennek.  Talán nem nagyképűség, büszke vagyok arra, hogy ilyen nehéz versenykörülmények között sikerült javítani utolsóra. Ez volt az egyetlen hiányzó világverseny érmem a kollekciómból. Ezért is jöttem ide, ráadásul ezüst lett, ez fantasztikus. Sajnos a csúcs nem sikerült, de lesznek még idén versenyeim, remélem, hogy sikerülni fog.Amióta több versenyről hozom az érmeket, már egyre könnyebb elhinni, hogy megvan, sikerült, a mai ezüst öröme is tudatosul lassan bennem – de azért lesz ünneplés.”