Pavuk Tíra az Európai Fair Play Mozgalom elismerésében részesült

2018.01.17.

Pavuk Tíra versenyzőnk ünnepélyes keretek között vette át az Európai Fair Play Mozgalom /EFPM/ elismerését Budapesten. Az eseményre a MOM Kulturális Központban került sor a Coincidance Táncszínház „Fairplay – Sportóriások legendája” című darabja előtt. A nagyon színvonalas, szórakoztató táncjáték a sportról, a fair playről szól.

Rácz Katalin, az EFPM kincstárnoka, korábbi háromszoros olimpikon vívó a közönség vastapsa mellett nyújtotta át a díjat Tírának, az Európai Fair Play Lángot.

A 2017-es grosettoi U20-as Európa-bajnokság 3000m-es akadályfutás döntőjében az első helyen futó Tóth Lili Anna  az egyik akadálynál elesett, és nem tudott felkelni. A mögötte haladó Tíra habozás nélkül megállt, mit sem törődve saját helyezésével, versenyével, és megpróbált segíteni a földön fekvő társán, hogy az folytatni tudja a döntőt.

Miután világossá vált, hogy társa sérülés miatt fel kell adja a versenyt, a mezőny után eredt, mintegy fél kör hátránnyal – a közönség folyamatos ovációjától kisérve. „”Az utóbbi idők legnemesebb Fair Play cselekedetét tette Pavuk Tira.” – mondta akkor Kamuti Jenő, a MOB Fair Play Bizottságának elnöke.

„- Rendkívüli megtiszteltetés a kontinentális fair play szervezet elismerése. Ott a versenyen eszembe sem jutott, hogy amit teszek kitüntetést érdemel. Teljesen spontán, automatikusan cselekedtem, hogy társamon segítsek. Korábban már Békéscsaba városa, illetve a Magyar Atlétikai Szövetség is méltatott, így teljesen váratlanul ért, amikor az európai szervezet díjáról értesítettek.

Az egész család és edzőm is nagyon örült neki! Ezúton is köszönöm szépen az Európai Fair Play Mozgalomnak, külön Rácz Katalinnak is, hogy gondoltak rám. – nyilatkozta Pavuk Tíra az eseményen. A közeljövőről elmondta, hogy sűrű tavasz elé néz, hiszen idén érettségizik és felvételizik, ami mellett a sportot sem hanyagolja el – már a február 24-25-i Ifjúsági és Junior Fedettpályás Országos Bajnokság lebeg a szeme előtt.