Kiváló szerepléssel két Országos Bajnoki címet és érmeket szereztek a versenyzőink a hétvégi Fedettpályás Ifjúsági és Junior Bajnokságon

A két bajnoki aranyérem Apáti Bence nevéhez fűződik. Bence a két hete megnyert belgrádi nemzetközi mezei verseny óta betegséggel küszködött, annak ennek ellenére okosan és ügyesen versenyezve 800 és 1500 m-en a népes mezőnyt mindkét távon maga mögé utasította, így gyakorolt majd az ez évi nagy versenyére, az ifjúsági EB-re és ifjúsági Olimpiára.

Nagyszerű  Pavuk Tíra versenyzőnk két távon is megszerzett érme, aki még igazán nincs lendületben. Kis Lajos 800 m-en jó versenyzéssel, egyéni csúccsal bronzérmet szerzett, de az 1500 m-es negyedik helyével sem kell szégyenkeznie. Végre rövidtávon és ügyességi számokban is jeleskedtünk. Domonkos Csaba 60 m-es bronzérme szépen csillog, Püski Lilla döntőbe kerülése 60 m-es dicséretes.  A távolugró Zámbori Kornél egyéni csúcsa és 6. helye szép teljesítmény az igen zsúfolt mezőnyből. Bese Bettina 800 m-en utcahosszal nyerte a futamát, ami az V. helyre volt elég az összesítésben. Rúdugró leányainknak most igazán nem jött össze, de hátra van még az igazi, a szabadtéri idény.

Csapatunk elégedetten térhetett haza Budapestről és reményekkel tele készülhet a szabadtéri idényre.

 

Eredmények:

1. Apáti Bence ifjúsági 800 m 1:59,17
1. Apáti Bence ifjúsági 1500 m 4:09,58
5. Bese Bettina ifjúsági 800 m 2:26,06
6. Zámbori Kornél ifjúsági távolugrás 639 cm egyéni csúcs

 

2. PavukTíra junior 1500 m 4:41,62
3. PavukTíra junior 3000 m 10:14,73
3. Domonkos Csaba junior 60 m 7,12 egyéni csúcs
3. Kis Lajos junior 800 m 1:55,91 egyéni csúcs
4. Kis Lajos junior 1500 m 4:12,01
5. Braun Barbara junior rúdugrás 320 cm
6. Döme Adél junior rúdugrás 320 cm