Gregor László fényes győzelmei Boszniában

Ezen a hétvégén Boszniában két versenyt teljesítettek futóink,  Gregor László és Pap Csilla.

Első nap egy 5 kilométeres, második nap pedig egy félmaratoni távval kecsegtető megmérettetés várt rájuk. Külföldön főképp a balkáni országokban jellemzőek az esti, esetleg éjszakai futóversenyek, ami jó is volt,  így elkerülhették a napközbeni nagy hőséget.

Mind a ketten az előre megbeszélt taktikának megfelelően teljesítettek.

Laci fényes győzelmet aratott, Csilla a második helyet szerezte meg.

Majd másnap a félmaraton is hasonlóképpen zárult: Laci könnyedén nyert, Csilla ismét másodikként ért célba. Ez a 21 kilométer igencsak nehéz pályának bizonyult, hiszen taktikás hullámos pályával kellett küzdeniük versenyzőinknek.

A jól sikerült a hétvége kiváló felkészülésnek bizonyult, a jövőheti félmaratoni országos bajnokságra.