Nemcsak Békéscsabának, hanem az országnak is a nagykövetei lesznek

Október 6-án kezdődik meg Argentína fővárosában, Buenos Airesben a 3. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok. Békéscsabáról két tehetség jutott ki a világversenyre, a vívó Dékány Kinga és az atléta Apáti Bence.

A B38-on búcsúztatta Békéscsaba Város Polgármestere, Szarvas Péter az olimpikonokat.

Az Apáti Bencét felkészítő Tóth Sándor mesteredző hosszú és nehéz felkészülésről beszélt.

– Az Európa-bajnokság volt a legfontosabb esemény, ahonnan ki lehetett jutni, Bence az ezüstérmével, Európából a második helyen került ki az olimpiára – jegyezte meg a Kopp Békéscsabai AC mesteredzője. Csak egy hete tudtuk meg, hogy változtatnak a programon és Bencének futnia kell még négyezer méteren is. Bíró Csaba sportbizottsági elnök arra kérte a két fiatal sportolót, hogy azt a tapasztalatot, amit kint szereznek, hozzák vissza Békéscsabára.

– Most már nemcsak Békéscsabának, hanem Magyarországnak is nagykövetei lesztek – fordult Kinga és Bence felé. – Példaképek lesztek, reméljük, sok fiatalt vonzotok be a sportba. Az edzőknek is köszönjük a sok munkát! Mi továbbra is igyekszünk minél jobb feltételeket biztosítani.

Meghívottként Márton Anita olimpiai bronzérmesünk arra kérte Bencééket, hogy élvezzék a versenyt.

– Ne izguljatok! Fontos, hogy elhiggyétek, hogy magatok miatt csináljátok, elsősorban magatoknak feleljetek meg. Ez a verseny egy újabb lépcsőfok, a felnőttkorba érés előtt.

Kérdésre válaszolva Apáti Bence elmondta, hogy nem izgul. Lesz kilenc napja kint a versenyéig.

– A verseny hangulata fel fog dobni, és ez erőt is fog adni. Igyekszem az ifi olimpián is úgy teljesíteni, mint az eddigi világversenyeken – mondta a 2001-es születésű középtávfutó, aki október 12-én fut 1500, 15-én 4000 méteren.

 

 

Bence és Kinga osztálytársak a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnáziumban, ahonnan október 2. és 20. között igazoltan fognak hiányozni.

Atlétáink és vezetői programja a Veszely Csárdában egy hangulatos munkaebéddel zárult, ahol dr. Ferenczi Attila klub elnök indította útjára Bencét: „Nagy elődeid vannak a klubban, szerencsés vagy, hogy személyes példaképeiddel edzhetsz, s készülhettél korábban is. Azzal az érzéssel érkezz haza, hogy mindent megtettél, amit az edződdel elterveztetek, s megálmodtatok.”