2019-ben is Szupermaraton

22. Békéscsaba – Arad – Békéscsaba Nemzetközi Szupermaraton       

 2019. évi rendezvényének első egyeztető ülését tartottuk ma a Békéscsabai Városházán, melynek apropója az előszerződés megkötése volt.

A magyarországi rendező, Kopp Békéscsabai Atlétikai Club és Békéscsaba Polgármesteri Hivatala meghívására érkezett hozzánk Bognár Levente, Arad város alpolgármestere.

A rendezvény 2 várost köt össze már 22. éve.

A két város Polgármesterei megbízásából, Kiss Tibor békéscsabai és Bognár Levente aradi alpolgármesterek kezdetektől képviselik városaikat az eseményen.

·  Kiss Tibor alpolgármester úr a múltévi résztvevőkről, s kiemelte, hogy az évek során a két város Önkormányzata is közelebb került a rendezvény által egymáshoz.

Már közel 1500 főre duzzadt azok száma, akik versenyzőként, túrázóként, kísérőként teljesítették a 2 x 100 km-es távot.

2018-ban:

15 fő egyéni, 35 / 5 fős csapat, 6 /2 fős csapat, 981fő kerékpáros, 6 fő görkori és megszámlálhatatlan kísérő.

· Bognár Levente alpolgármester úr:

Arad város számára mit jelent ez a kapcsolat, eddigi tapasztalatai erről.

 Tóth Sándor, a rendező klub ügyvezető igazgatója az ezévi eseményről:

A verseny időpontja:  2019.június 1.-2.

Óriási az érdeklődés, sokan keresnek bennünket a Szupermaraton kapcsán.

Online nevezés időszaka: 2019. február 1-től – május 20-ig a magyarországi résztvevők a bcsac.hu weboldalon, a romániai résztvevők az aradi főszervezők weboldalán nevezhetnek.

Közkedvelt korábbi évek programja és útvonala– ismét fogadó készek a települések, városok, ezért nem tervezünk változtatást ebben:

Program:

0.nap: május 31-én pénteken:

Rajtszámfelvétel – határregisztráció a Csabai Rendezvénypajtában

1.nap: 2019. június 01. Békéscsaba – Arad              100,0 km

Rajt: 9,00 óra ( HU idő)Csabagyöngye Kulturális Központ – Múzeum melletti Derkovits sor

1. szakasz: Békéscsaba – Újkígyós                    16,3 km

2. szakasz: Újkígyós – Medgyesegyháza           19,2 km

3. szakasz: Medgyesegyháza – Mezőkovácsháza 14,7 km

Kötelező pihenő a kerékpárosoknak:  Mezőkovácsháza

4. szakasz: Mezőkovácsháza – Turnu                25,1 km

5. szakasz: Turnu – Arad                                   24,7 km

Célhely: Arad  FŐTÉR

2.nap: 2019. június 02. Arad – Békéscsaba              100,0 km

Rajt: Arad, Városháza 9.00 óra (román idő szerint)         

1. szakasz: Arad – Turnu                                                    24,7 km

2. szakasz: Turnu – Mezőkovácsháza                           25,1 km

3. szakasz: Mezőkovácsháza – Medgyesegyháza   14,7 km

Kötelező pihenő a kerékpárosoknak: Medgyesegyháza

4. szakasz: Medgyesegyháza – Újkígyós                    19,2 km

5. szakasz: Újkígyós – Békéscsaba                                 16,3 km

Célhely: Békéscsaba, FŐTÉR                                                          

A rendezésben óriási szerepe van a településeknek, városoknak, s közöttük is a maradandó élményt adó Békéscsaba és Arad mellett Mezőkovácsháza és Medgyesegyháza városoknak.

A Rendőrség a Battonyai Határrendészeti Igazgatóság és a Békés Megyei Polgárőr Szövetség profi munkája révén biztonságban voltak múltévben is a sportolók, ebben az évben is számíthatunk erre.

Zárásként megtörtént az előszerződésének aláírás. Ezt követi majd márciusban a két város Polgármestere által aláírásra kerülő végleges szerződés.