Szvetlana és az Ultrabalaton

Gratulálunk az emberfeletti küzdelemhez! Zétényi Szvetlana versenyzőnk beszámolója az Ultrabalatonról:

“Régi álmom volt, hogy körbefussam a Balatont. Egyedül. Korábban négyfős csapatban és párban is megkerültük, így már nagyjából sejtettem, hogy mi vár rám az UB-n.

Két 24 órás verseny és egy UltraTT után éreztem azt, hogy fel tudnék készülni erre a megmérettetésre is. Az edzések zökkenőmentesen zajlottak, az előző évek sérülései szerencsére elkerültek.

Február óta Maráz Zsuzsi irányításával készültem, aki úgy állította össze az edzéstervemet, hogy az a munka és család mellett is elvégezhető legyen. Heti 100-120 km-t futottam pulzuskontrollal.

A versenyre egy kis kísérő csapattal érkeztem pénteken.

A „nagy nap” sajnos rosszul kezdődött.  Keveset aludtam, reggel nagyon fájt a gyomrom, a fejem, a csapatom aggódott miattam.

A rajt megható volt, nagyon sok régi futóismerőssel találkoztam, lelkesen köszöntöttük egymást. Mint ahogy minden versenyen, most is nagyon izgultam. Egészen az elindulásig, de akkor minden aggodalmam szertefoszlott.

Nekem a meleg nem szokott gondot okozni, viszont nagyon féltem az emelkedőktől. A kísérőm szerencsére folyamatosan figyelmeztetett, hogy tartalékoljam az erőmet, a komolyabb emelkedőkön inkább sétáljak. Ahogy beállt a sötétség, elkezdtem fázni, és 170 km után lassulni is.

A frissítési tervet hetek óta fontolgattam. Már az előző ultraversenyeken megtapasztaltam, hogy nekem a folyékony frissítési mód a legoptimálisabb. Az UB-n a Sponser Long Energy adta ennek alapját. Ezt ittam bekeverve, lehűtve, felváltva a Liquid Energy Ultra géllel, amit kiegészítettem rizsgolyóval és vajas kenyérrel. Ezen kívül óránként lecsúszott egy BCAA és egy sótabletta, éjszaka pedig néhány Sponser Activator 200.

Az egész távot tekintve, rosszabbra számítottam.  Igazán komoly holtpontom nem volt, persze nagyon irigy voltam a váltópontokon bulizó csapatokra és a fekvőfotelekben pihenőkre. Mikor ülhetek le végre én is? Egyszer sikerült: a kísérőm egy lomtalanításra kikésztett fotelt húzott az út szélére és arra ültetett, amíg bekentem lanolinnal a lábamat.

Számítottam az esőre és persze tartottam is tőle, de nem volt annyira kellemetlen. Sőt, segített ébren tartani, így talán könnyebb volt átvészelni az éjszakát.

Keszthely környékén kerültem a második helyre és ezt sikerült stabilan tartanom. Egyszer tudtam megközelíteni az első helyen állót, de arra, hogy utolérjem, nem volt esélyem. Egyéni futókkal éjszaka már nem is találkoztam, a csendet csupán a váltókban futók biztatása törte meg.  Mögöttem viszonylag messze voltak a lányok, így reméltem, hogy ez a helyezés tartható lesz. Csak futnom kell…. De ez akkor már nem ment annyira könnyen.

Az utolsó 20-30 km volt a legrosszabb. Nem éreztem, hogy fogyna a táv.

Nagyon vártam a beérkezés pillanatát. Az érzést, amikor áthaladok a célvonalon és átveszem a nevemre szóló szalagot.  És hogy végre megállhassak…

Az időeredményemmel a beérkezésem pillanatáig nem is foglalkoztam komolyan. A célban tudtam meg, hogy 24 óra 36 perc alatt futottam körbe a magyar tengert, pontosan 221 km. Nők között második lettem, abszolútban 12.  Jó érzés volt leülni, de a felállás okozott némi nehézséget: három barátom húzott fel. Ennek ellenére már a következő órában tudtam: jövőre újra elindulok!

Ezúton gratulálok minden résztvevőnek és külön az egyéni célbaérkezőknek!

Köszönöm a segítséget és a lelkesítést a csapatomnak: Plavecz Andreának, dr. Kovács Katalinnak, Kovács Lászlónak és Fejes Zoltánnak.
Köszönet a felkészítésért edzőmnek Maráz Zsuzsinak és Márton Attilának, aki korábban egyengette pályafutásomat.

Köszönöm a támogatást a Linamarnak és a frissítést a Sponsernak!

Végül, de nem utolsósorban köszönet a családomnak és barátaimnak , hogy támogattak a célom elérésében.”