Márton Anita országos csúccsal bronzérmes a Riói Olimpián

Anitának elég volt egyet löknie a selejtezőben, s a klasszis atlétánk már bekerült ezzel az elődöntőbe, ahol lépésről-lépésre – kiváló összpontosítással haladt az érem felé.

Ötödikre Anita 19,10-et ért el, az igazi nagy „durranást” azonban – szokásához híven – hatodikra tartogatta. A súlygolyó a kezéből egészen a 20 métert jelző vonal belső pereméig szállt, a mérés után kiderült, 19,87 méterig, ami 38 centivel jobb, mint a júliusban, a Gyulai Memorialon felállított országos csúcsa, és pontosan annyi, mint Carter – második dobása. A hatalmas magyar rekorddal Márton Anita a harmadik helyen végzett a Rio de Janeiro-i Olimpia súlylökés döntőjében!

Ismét egy összehangolt felkészülési időszakot tudhat maga mögött a nyerő páros: Márton Anita és edzője, aki a nevelőedzője is: Eperjesi László

 

A nők között magyar atléta utoljára 1968-ban, Mexikóban szerzett érmet, akkor a gerelyhajító Németh Angéla győzött,a diszkoszvető Kontsek Jolán pedig harmadik lett.

Márton Anita a nők között a magyar atlétika hetedik olimpiai érmét nyerte meg. Győzött az amerikai Michelle Carter/20,63 m NR/ az új-zélandi Valerie Adams előtt/ 20.42 m.

Gratulálunk Neked Anita, Gratulálunk Neked Laci

 

Kapcsolódó linkek:

Eredmények, női súly döntő/ iaaf.org

ma_erhitd2b marton1