Baji Balázs trópusi esőben bravúros futással bejutott a Riói Olimpiai elődöntőbe

Baji Balázs bejutott az elődöntőbe 110 méteres gátfutásban a Rio de Janeiró-i olimpia hétfői versenynapján.Elődöntő

 

 

 

 

A városban hétfőn hétágra sütött a nap, 30 fok feletti volt a hőmérséklet, estére azonban beborult az ég, feltámadt a szél, és kevéssel az esti program kezdete előtt az eső is rákezdett.

A gátasok első előfutama alatt is esett, de a második futam résztvevői – köztük Baji Balázs – szakadó esőben voltak kénytelenek rajthoz állni. Amire a rajtgépbe szólították a sprintereket, a pályán állt a víz, látni sem nagyon lehetett a vízfüggönytől, ami különösen veszélyessé tette az egyébként sem kockázatmentes számot.

Baji a futam után külföldi újságíróknak – tökéletes angolsággal – arról beszélt, hogy mindenre felkészülten jött az olimpiára, úgy, hogy bármilyen körülmények között jól teljesítsen, ezért nem is idegeskedett az eső miatt.