Ifjúsági Országos Bajnokság

Miskolc, 2019.05.29.-30.

Egy bajnoki cím, egy bronzérem és több egyéni csúcs az Ifjúsági Országos Bajnokságon. Óriási meleg fogadta a résztvevőket, több öröm, de üröm is ért bennünket. Örömök közé tartozik és kiemelkedik Urbanikné Rosza Mária versenyzője, Zahorán Petra teljesítménye, aki magabiztosan nyerte a versenyszámát és az eddig jobb időeredménnyel rendelkező Honvédos leányt legyőzte.  Időeredménye alapján nagyot nőttek az esélyei, hogy a magyar színeket Ő képviselje a bakui Európai IfjúságiOlimpián.  /Erről a döntés a héten megszületik./Kovács Máté medálja mellé egyéni csúcsot is jegyezhetünk a délben rajtoló (+36 fok) „forró” 800 m-en. Szabó Ádám két számban is a legjobbját teljesítette a nem ideális körülmények között, az első éves ifi versenyzőnk kevéssel maradt le a dobogóról.

Nadj Levente 200 m és 400 m-en egyéni legjobbját teljesítette, 200 m-en éppenhogy nem került a döntőbe.

Garai Viktória két dobószámban is szép helyezéseket szerzett.

Az üröm számunkra Steigerwald Ernő versenyzőnk, akit 200 és 400 m-en is kizártak, pedig mindkét számban biztos éremesélyes volt. Később kiderült, hogy a rajtgép és a visszahívó berendezés nem volt tökéletes, de sajnos már ezt nem lehet újra futni.

Eredmények:

Helyezés Név Versenyszám Eredmény
1. Zahorán Petra 5000 m gyaloglás 24:50,55
3. Kovács Máté 800 m 1:58, 63 egyéni csúcs
4. Szabó Ádám 1500 m 4:11,48 egyéni csúcs
4. Garai Viktória gerelyhajítás 44,23 m
futam 4. Nadj Levente 200 m 23,33 egyéni csúcs
5. Garai Viktória súlylökés 12,97 m
6. Szabó Ádám 800 m 2:00,89 egyéni csúcs
6. Nadj Levente 400 m 50,98 egyéni csúcs