Öt érem az Atlétikai Magyar Bajnokságról

  1. július 27-28.

Az időjárás nem fogadta kegyeibe vasárnap a 124. Atlétikai Magyar Bajnokság indulóit, ugyanis hatalmas felhőszakadással kezdődött a bajnoki program, amelynek következtében négy számot lehetett megrendezni – ezek későbbi pótlásáról hamarosan tájékoztatjuk az érintetteket. Ami a küzdelmeket illeti, az eső és vihar elcsendesedése után természetesen ismét a „sportok királynője” került hatalomra, versenyszám versenyszámot követett. Megsüvegelendő, atlétáink helyt álltak az időjárás okozta nehezítő körülménnyel szemben is.

Az Országos Atlétikai Bajnokságon, Budapesten kettő aranyérmet és három bronzérmet szereztek versenyzőink a Kopp Békéscsabai Atlétikai Clubnak, és városunknak – nyilatkozott Tóth Sándor igazgató, a bronzérmes középtávfutók edzője.

Bronzérmeseinkről:

Novák Natáliának az amerikai egyetemi tanulmányai feltételeihez nyáron itthon is dolgoznia kell, így e mellett készült a bajnokságra. Nyugodt felkészüléssel fényesebb éremre is képes lehetett volna, hiszen végig „partiban” volt az élmezőnnyel.

 Bogdán Annabella gerelyhajítónk új technikát gyakorol most, mellyel még néha az „égiekkel játszik”.Ha kiforr a mozgása, messzebbre fog repülni a gerely a kezéből.

 Gregor László sérülése ellenére is vállalta az OB-t. Nagy csatában, látványos hajrával lett bronzérmes 3000 m-es akadályfutásban.

Aranyérmesünkről:

Olimpiai bronzérmes, Világ és Európa bajnok Márton Anita súlylökésben és diszkoszvetésben sem talált legyőzőre. Ismét nagyszerűen szerepelt klubunk a felnőtt atlétikai bajnokságon.

124.Országos Felnőtt Bajnokság eredményei:

Helyezés Név Korosztály Versenyszám Eredmény
1. Márton Anita felnőtt súlylökés 16,90 m
1. Márton Anita felnőtt diszkoszvetés 55,12 m
3. Novák Natália felnőtt 1500 m 4:35,63
3. Bogdán Annabella felnőtt gerelyhajítás 50,97 m
3. Gregor László felnőtt 3000 m akadály 9:14,48
4. Diószegi Dávid felnőtt 3000 m akadály 9:28,38
6. Steigerwald Ernő ifjúsági 400 m 48,91             egyéni csúcs