Gregor László fényes győzelmei Boszniában

Ezen a hétvégén Boszniában két versenyt teljesítettek futóink,  Gregor László és Pap Csilla. Első nap egy 5 kilométeres, második nap pedig egy félmaratoni távval kecsegtető megmérettetés várt rájuk. Külföldön főképp a balkáni országokban jellemzőek az esti, esetleg éjszakai futóversenyek, ami

Apáti Bence kétszeres győztes a Liga Döntőn

Budapest, 2018.szeptember 1.-2. A sűrű atlétikai versenysokaságban ezen a hétvégén az Ifjúsági és Junior Liga Döntőn versenyeztek legjobbjaink. Több ligaforduló alapján, a döntőbe jutott legjobbak között értünk el a klub hírnevéhez méltó újabb dobogós eredményeket, ahol a junior és az

Atlétika tábor

A mozgásé és a játéké volt a főszerep a nyár utolsó hetében az atlétika táborban. A gyerekeket válogatott versenyzők vezették be a sportágak rejtelmeibe. Márton Anita világbajnokunk a súlylökés, Szebegyiszki Ricsi válogatott versenyzőnk, a diszkoszvetés, Kovács Barbara olimpikonunk a gyaloglás

Szuper Liga és Serdülő Liga sikerei

5 érem a Liga döntőn 2018.08.25.-26.   A Kopp Békéscsabai Atlétikai Club több versenyzővel jutott be a szűk Ligadöntő keretbe mindkét korosztályban, ahol a felnőtt és a serdülő versenyzőink is jól szerepeltek a hétvégén. Felhőszakadás és viharos szél nehezítette atlétáink

Három atléta – három érem

A klubunk 3 versenyzővel képviselte Békéscsabát a Junior és Ifjúsági Bajnokságon, ami egyben Liga verseny is volt. Egyértelmű siker született: mindenki egyéni csúcsot ért el és mindenkinek sikerült érmet szerezni. Mundruczó Nóra a 100 m előfutamában 1. helyen ért célba

Mihály Réka Mezei EB-re készül

Mihály Réka újabb világversenyére, a Hallássérültek Mezei EB- re készül, s augusztus 20-tól 2 hetes edzőtáborba utazott a csodálatosan felújított Mátraházi Központi Edzőtáborba. Réka a felkészülését extrém versenyeken való indulásokkal is fűszerezi, legutóbb augusztus 18-án a Debreceni „Örült Futás”győzteseként bizonyított.

Romániai edzőtáborban készülnek futóink

Futóink kitűnő körülmények között edzenek a Romániai helyekben.  A magaslati körülményeken kívül (2000 m) a 15-20 fokos napközbeni hőmérséklet is segíti az edzésmunkát. Gregor Laci és Pap Csilla célja a Félmaratoni Országos Bajnokság és majd az október végi első maratoni

Szvetlána új pályacsúccsal győzött

Nem csak a 111 kilométeres távval, de a nagy meleggel is megküzdöttek az UTT idei résztvevői. 111 kilométert futottak a hőségben, megküzdve önmagukkal és az időjárással. Az Ultrabalaton kistestvéreként emlegetett második Ultra Tiszta-tó versenyen Csécsei Zoltán és versenyzőnk Zétényi Szvetlana

Vaszkán Milán címvédése Ausztriában

Vaszkán Gábor edző és fia Milán Ausztriában, Aspang Marktban vett részt immár második éve a Lauftour Nemzetközi utcai futóversenyen, ahol 17 országból érkeztek versenyzők. Az emelkedőkkel és lejtőkkel, éles kanyarokkal kitűzött nagyon nehéz terepen a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club színeit

Erős Eszter országos bajnok rúdugrásban

Miskolc, 2018.07.14.-15. Két napon át a legfiatalabbak egyéni bajnokságának adott otthont Miskolc Egyetemváros Atlétikai Centruma.  Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnokságán  64 versenyszámban küzdöttek meg a helyezésekért a 13 – 15 évesek a sportág jövője szempontjából fontos viadalon. A Kopp Békéscsabai

Pavuk Tíra az U20-as VB-n

Alig fejeződött be Győrött az ifjúságiak Európa-bajnoksága a remek békéscsabai sikerrel, Apáti Bence 1500 m-en elért ezüstérmével, már startra készen álltak a tamperei világbajnokságon az U20-as korosztály tagjai. Pavuk Tíra versenyzőnknek köszönhetően külön is érdemes volt figyelni a versenyre, aki

U23- as négyes válogatott viadalon békéscsabai egyéni csúcsok

Július 8-án, vasárnap  Krakkóban találkoztak egymással Csehország, Magyarország, Szlovénia és Lengyelország U23  válogatottjai, melyre meghívást kapott 3 békéscsabai versenyzőnk, akik teljesítményükkel segítették a magyar csapat 3.helyének megszerzését: Szebegyinszki Richárd diszkoszvetésben az utolsó dobására taps kíséretében új egyéni csúcsot dobott. Diószegi