A horvátországi Splitben öregbítették klubunk és városunk hírnevét versenyzőink

Split, 2018.02.24. Hagyományosan már 18. alkalommal megrendezett Spliti Nemzetközi Félmaratoni verseny nem fogadta igazán kegyébe a több mint 1000 fős nemzetközi mezőnyt. A tengerpart, pálmafák között a szakadatlan hóesés és hideg szél nehezítette és keményítette meg a mezőny futását. Gregor

Kiváló szerepléssel két Országos Bajnoki címet és érmeket szereztek a versenyzőink a hétvégi Fedettpályás Ifjúsági és Junior Bajnokságon

A két bajnoki aranyérem Apáti Bence nevéhez fűződik. Bence a két hete megnyert belgrádi nemzetközi mezei verseny óta betegséggel küszködött, annak ennek ellenére okosan és ügyesen versenyezve 800 és 1500 m-en a népes mezőnyt mindkét távon maga mögé utasította, így

Atlétáink ismét csodálatos hétvégét produkáltak eredményeikkel

Szombathely, 2017. február 24. A szombathelyi OB-n a jövő csütörtökön kezdődő fedett pályás Világ-bajnokságra készülő versenyzőnk Márton Anita 18.70 méterrel lett első súlylökésben úgy, hogy mindegyik érvényes kísérlete 18 méter fölötti volt. Az olimpiai bronzérmes atlétánk így megközelítette idei legjobbját,

Felnőtt Fedett pályás Országos Bajnokság

Budapest, 2018.02.17.-18. A hétvégén örülhettünk a klub újabb kiváló eredményeinek: Kovács Barbara olimpikon a kemény edzőtábori munkából hazaérkezve megvédte a tavalyi bajnoki címét 3000 m-es gyaloglásban. Tábor Miklós 3000 m-en remekelt a számára egyáltalán nem előnyös szűk kanyarú pályán. Zahorán

Erős mezőnyben kiváló békéscsabai eredmények a rangos nemzetközi mezei versenyen

Belgrád, 2018.02.10. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség mezei versenysorozatának egyik állomása az 51. alkalommal megrendezett belgrádi mezei versenyre meghívást kaptak versenyzőink, a több mint 10 országból érkezett atléta között. Tóth Sándor futói az erős nemzetközi mezőnyben is bizonyítottak: A felnőtt 6

Újabb Országos Bajnok az atlétáknál

MASZ Fedettpályás Ifjusági és Junior Gyalogló Bajnoksága Zahorán Petra bajnoki címet szerzett gyaloglásból Budapest, 2018.02.10.-11.   A Junior lányokkal egy időben rajtoltak az ifjúságiak is, és szinte végig Petra irányította a versenyt, majd egy nagy egyéni csúcs felállítására törekedve, magasan

Márton Anita világranglista-vezető lökése Sassnitzban

Olimpiai bronzérmes súlylökőnk vasárnap kiváló 18.87 méteres  eredménnyel győzött az  idei első nemzetközi versenyén a németországi Sassnitzban. Az előző napi, később ismertté vált tengerentúli versenyek eredményeinek figyelembevételével ez az eredmény az aktuális világranglista „dobogós” teljesítménye. A tavalyi londoni VB-n ezüstérmet nyert atlétanő mögött a kínai Yang Gao

Márton Anita az Európai ranglista élén – ismét bajnoki címet szereztünk

Budapest,2018. február 3-4. Márton Anita lökésével (18.38) az Európai ranglista élére, és a Világ ranglista harmadik helyére ugrott, ami mindenképpen biztató a birminghami Fedettpályás Világbajnokság előtt. Ismét szereztünk bajnoki címet Szabó Ádám révén, aki 1500 m-en jól versenyezve, jelentős fölénnyel

Erős Eszter országos bajnok rúdugrásban

Újonc Fedettpályás Atlétikai Országos Bajnokság és MASZ fedettpályás nyílt verseny Budapest, 2018. 01.27-28. Újonc (13 éves) Országos Bajnoki címet szereztünk rúdugrásban. Bagi Árpád edzőnk tanítványa Erős Eszter 250 cm-rel nyerte az aranyérmet. Ezüstérmet szerzett Zahorán Milán 2000 m-es síkfutásban, bízunk

Márton Anita első fedett pályás versenyén VB szintet lökött

Sokan használták ki a versenyzési alkalmat a Budapesti Atlétikai Szövetség  idénynyitó régiós bajnokságán a BOK csarnokban. Rajthoz állt a hazai atlétika két kiemelkedő eredményeket elérő képviselője, dr.Baji Balázs és Márton Anita  is – és mindketten jó eredménnyel, a Birmingham-i fedett

Kovács Barbara gyaloglónk és edzője, Germán Tibor magaslati edzőtáborban

Germán Tibor fotót és rövid hírt küldött Portugáliából: Szombat délután érkeztünk Albufeirában. Apartmant kaptunk ahol bőséges a hely. Az étkezés megfelelő, reggeli svédasztalos, ebédre és vacsorára menüből lehet választani.  Szállodánál található egy atlétikai pálya amit most újítanak teljesen fel,talán jövő

Pavuk Tíra az Európai Fair Play Mozgalom elismerésében részesült

2018.01.17. Pavuk Tíra versenyzőnk ünnepélyes keretek között vette át az Európai Fair Play Mozgalom /EFPM/ elismerését Budapesten. Az eseményre a MOM Kulturális Központban került sor a Coincidance Táncszínház „Fairplay – Sportóriások legendája” című darabja előtt. A nagyon színvonalas, szórakoztató táncjáték a sportról,